Minden reggel motorikusan kibaktatok a kávéfőzőig, felteszem a feketét és egy bocit megszégyenítő tejmennyiséggel magamba diktálom a nap első koffeinadagját. Másnak ez a folyamat zombiszerűnek hat, de ez csak a látszat. Az agyam társalgási szinten még nem üzemel, illetve ha arra próbálnám használni, számos embert haragítanék magamra. De belül, az értelem egy kis szegletében az agyam pörög, toldoz-foltoz és kombinál. Minden egyes nap járatom valamin, de sajnos ezek a gondolatok sose jutnak ki onnan. Kijutni nem tudnak, de ha feltárcsázzuk a kávé-melléket, sikerülhet belehallgatnunk, hogy az elcsépelt háttérzene közt, milyen kis Reggeli merengék bújnak meg.