A fikció egyfajta hazugság, de képes arra, hogy igazabb legyen az igazságnál. – J. T. Leroy
Be kell vallanom, ehhez a filmhez csak az a mazochista hajlamom vezetett, hogy élvezetet lelek Kristen Stewart színészi poklában. Ha a film önmagában az elmegy kategóriába esik is, mindig sokat dob rajta, ha ez a girnyó galagonya szerepel benne. Bármilyen unalmas is egy jelenet, mindig feldobja, mikor próbálok rájönni, mire gondol éppen a csaj, mit próbál kifejezni a bamba pofijával. Most se számítottam másra, bekészítettem egy rakás rágcsát, előkészítettem egy hatalmas üdítőt a „ha indokolatlanul van nyitva a szája, dobj be egy felest!”-játékomhoz (már csak alkoholmentes cuccal merek ivós játékot játszani, ha róla van szó…), és beizzítottam a filmet.
A J. T. Leroy Savannah Knoop Girl Boy Girl – How I became JT Leroy című könyvét adaptálja vászonra. Az alaptörténet a következő: adott egy középkorú női író, aki elbújik egy alteregó, JT Leroy mögé. Olyan dolgokról ír, amik valóban megtörténtek vele, de fikcióval keverte az életrajzi elemeket. Mivel az alteregó, Leroy eredetileg egy fiatal kamasz fiú, így az írónő nem tudja élőben eljátszani őt. Egészen addig, míg barátjának húga, Savannah fel nem tűnik, és meg nem látja benne a testet öltött JT Leroy-t. A film cselekménye nagy vonalakban annyi, miként próbálják elhitetni a világgal, hogy Savannah valóban JT, és nem pusztán egy fiktív író.
A film nem titkoltan az egymondatos cselekménye helyett inkább a karakterek párbeszédeire teszi a hangsúlyt: komoly témákkal foglalkozik, mint önmagunk felfedezése, a nemi hovatartozás és a társadalmi konvenciók létjogosultságának kérdésköre. A fikció szerint JT Leroy egy kamasz fiú, aki női ruhába kényszerül saját életrajzi regénye szerint, és élvezi. Végül kiderül, hogy férfi, így a tömeg felzúdul ellene, és a vérét akarják. A JT-nek testet adó Savannah ezzel szemben (feltehetően) a húszas éveinek elején járó, biszexuális nő. JT és Savannah is sértik a társadalmi alapelvárásokat. Kilógnak a felrajzolt határokból, amiket a biológiai nemük, társadalomban betöltött szerepük alapján rajzolt fel a sors. Elsőre mindkettőjükre ellenségesen reagál a tömeg. Ám amikor JT kiáll a eléjük, és meri vállalni, hogy ő nem illik bele az előre legyártott sablonokba, elismeréssel fordulnak felé. Az olvasók számára követendő példát ad, hogy a szoros társadalmi normák ellenére van olyan ideál, aki nyomán színezhetnek a körvonalakon kívül, mert már más megmutatta, hogy ott is léteznek opciók. JT egy tökéletesen plasztikus entitás, mindenkinek a hősévé válik, mégse ismerheti meg senki teljes valójában. Ezért okoz problémát és pukkasztja ki idővel a legendás alakot, mikor „bezárják” Savannah testébe. Egy olyan szabad entitást, mint JT, lerombol, ha fizikális testet alkotunk neki. A JT-vel érintkező karakterek idővel meglátják a repedéseket a cserépalakon, olyan elemeket, amelyek nem illeszkednek az ő JT-képükbe. A legfontosabb mondatot pont Savannah mondja ki: „JT az, akivé tenni akarod!” JT nem más, mint a mindannyiunkban ott élő, társadalmi konvenciókból kilógó részünk. Ezt a darabot a beilleszkedés érdekében, a megfelelés kényszere alatt elrejtjük, sose mutatjuk meg a külvilágnak, tán magunk is megfeledkezünk a létezéséről. De mikor egy ilyen alak, mint JT, feltűnik, előjön a lelkünk mélyéről és az őt illető helyet követeli személyiségünkben.
A J. T. Leroy a fent említett témák mindegyikével foglalkozik, bár a nemi hovatartozást kimondottan csak a testiség kapcsán emlegeti, de nem központi elemként alkalmazza. Illetve Savannah karakterfejlődésének központi elemeként muzsikál. A film ezzel a húzásával leválasztja egymásról a testi, illetve a lelki nemet. A genderelmélet szétválasztja a biológiai, a szexuális és a társadalmi nemeket. Nagy vonalakban: a biológia nemünk adott, bár ma már nem megváltoztathatatlan (de születésünk pillanatában adott). A szexuális nemünk ugyan nem választható, de önmagunk vizsgálatával és ismeretével fedezhető fel, nem elég, ha a tükörbe nézünk. Emellett ezt az én felfogásomban egy fluid elemnek tekintem, az évek múlásával, adott helyzetekkel változik, formálódik. A társadalmi nemeket pedig a társadalmi konvenciók hozták létre. Ezek egyfajta előítéletek, legtöbbször a biológiai nemekkel állnak összefüggésben. Ezt kiegészítve a film leválasztja magát a férfi/nő identitást a lelki létezésről. Nem számít, hogy valaki melyik szexuális nemhez sorolja magát, mert élhet bennünk egy transzvesztita fiú annak ellenére, hogy heteroszexuális nőnek valljuk magunkat. Illetve még ennél is tovább menve, a lelkünk mélyén mindannyian nemtelen entitások vagyunk, akiket a társadalmi szabályok szabdalnak darabokra és alakítják ki személyiségünk különböző építőelemeit.
Mert mi is pontosan a személyiség? Meglátásom szerint míg egy léleknek nincs fizikális teste, nemtelen entitásként létezik. Egy teljes, harmonikus egységet alkot (kiváló példa erre a tradicionális angyalkép). Amint fizikálisan is testet ölt, megkapja biológiai nemét, és ez ezzel leszakít egy darabot ebből a lélekből. Megjelennek a társadalmi nem követelései, amik ismét felszabdalják az eleve egységes lelket, és újabb kis részleteket gyártanak belőle. Hasonlóképpen a szexualitás megjelenésével is megtörténik ugyanez. Végül egy sok, kisebb darabból álló keveréket kapunk. Egy ember személyisége ezekből a darabokból épül fel. Már egyéni választásunk, hogy ezen darabok közül mit használunk fel, építünk bele az önképünkbe vagy rejtünk el. JT pedig a bennünk maradt „ősegésznek” egy visszamaradt darabja, mely magként funkcionál a lelkünk közepén. Úgy működik, mint egy őssejt. Mikor sérül önképünk egyes eleme, a mag képes azt reprodukálni vagy rekonstruálni. Csak kell valami, ami aktivizálja ezt az őssejtet. Sokak számára pedig ez maga a fiktív életrajzi regény, amit egy testetlen író írt, a J. T. Leroy.
Ennyi konyhafilozófia után illik valamit magáról a filmről is mondanom. Hogy azt kaptam, amit vártam? Nem – sokkal többet! Ez egy olyan film, amit igazán a stáblista után kezdesz rágcsálni, és tehén módjára böffentgeted vissza újra és újra a felmerülő gondolatokat. És hogy milyen is volt benne Kristen Steward? Tűrhető. Miatta nem érdemes dobni a filmet. Néhol már arcmimikát is alkalmazott. Sőt talán ez az eddigi legértékelhetőbb szerepe a The Runawaysen kívül. A szokásos kristenes dolgok benne vannak: sokat meztelenkedik, használja a szexi nyitott szájú technikát és olykor az is előfordul, hogy válasz helyett csak pislogógörcsöt kap – mindettől viszont nem lesz sokkal rosszabb a film. A gondolat, a mondanivaló nem veszik el. Sőt életében először talán még kicsit bele is illik ez a „sajátságos” színészi játék a történetbe. Kristen karaktere, Savannah egy önmagát kereső, minden tekintetben ingatag személy, aki még csak most kezdte kialakítani saját önképét és a világnak mutatott valóját. Egy picit úgy éreztem, a színésznő tulajdonképpen önmagát alakítja a filmben, és kicsit bennünket is. Igen, ez a film elérte, hogy azonosítsam magam egy Kristen Stewart által alakított figurával, ennyire jó! Egy lassan csordogáló lelki dráma, ha agyalós, rágogatós filmet keresel egy esős estére, tégy vele próbát!
