Első szabály: testmozgás.
Második: duplázás.
A hármas szabály: kerüld a klotyót.
A negyedik: öveket becsatolni.

Nos, ez a Zombieland című film megtekintésének is a négy alapszabálya, nem csak Columbus túlélési listájának első négy eleme. Így ennek eleget téve: elkocogtam a moziba, felkötöttem a nadrágot, elkerültem a wc-t, és beültem duplázni a Zobieland ­– A második lövésre.

A második lövés nem kevésbé szórakoztató, mint előde. Ezt a "kényszeres folytatások korában" kénytelen vagyok kiemelni. Aki az első rész marhaságaira, vértől csöpögő, teljesen elmeroggyant zombihenteléseire és az egylövetű csattanós poénokra várt, az megnyugodhat, van benne éppen elég. Ha a trailer felkeltette a figyelmed, vagy már az eredeti filmet is 100x láttad, nem kell reklámoznom, hozzám hasonlóan felkerekedsz, lekaszabolsz a pénztárnál mindenkit, aki az utadba áll, és beülsz a terembe. A moziból kijőve tulajdonképpen csak szuperlatívuszokban tudtam szónokolni A második lövésről, de be kell vallanunk véreres szemkötőnk mögül, hogy a 10 év nemcsak rajtunk, rajongókon látszik meg, hanem a filmen is.

Sokszor láttuk már, mennyire nem tesz jót egy zombitörténetnek, ha időben széthúzzuk (lásd például a The Walking Deadet). A film tíz évet ugrik előre az időben az első rész lezárásához képest, így kikerülve a karakterek elfásulását, unalmassá válását. Mindenki hű maradt önmagához, pontosan annyit alakítottak rajtuk, amennyit feltétlen megkövetelt az átugrott idővallum. A második lövésnek a legfőbb hibája, hogy úgy érződik, mintha nem tudták volna, mivel töltsék ki a játékidőt. Az alapötlet belefért volna fél órába, látványos harcjelenetekkel úgy negyvenöt percbe. Mégis kellett valami bélés a zombibélen kívül, amivel még adnak némi rágcsálnivalót a popcorn mellé. Sajnálatos, hogy ezt a rágcsálnivalót romlott, sörétes twinkie-ből lapátolták össze. A maradék puskaport mellékkarakterekre puffogtatja a film, akik epizódikusabbak, mint a The Walking Dead mellékszereplői. Spoiler nélkül nehéz kifejtenem, mi is pontosan a problémám a formulával. Az egyik páros kb. három percet szerepel, aztán hami-nyami, és már ki is köszöntek. Felesleges beletenni őket, nem igazán viccesek, mindössze egy erőltetett poénhoz kellenek. És bár hamar kiíródnak, mégis kellemetlen szájízt hagynak maguk után, mert a film során nem ők az első hasonló módon leköszönő figurák (tudom, hogy később van valami kis fricska benne, de szerintem az kiszámítható volt). Felesleges időhúzás volt csupán.

Mindezt félretéve nem ront annyit az összképen, hogy élvezhetetlen legyen a film. A fejlődő zombik kimondottan tetszettek. Az elnevezésük is találóan röhejesre sikerült, egyszerűen imádtam. Az év zombimészárlása kellően morbid és vicces. A beszólogatós poénok ott vannak, csak győzzük mindet elkapni két röhögés között. Hátrahagyott üzenettel összetört szívek, baseballütő által szétzúzott koponyák és művér áztatta díszletek szegélyezik a film cselekményét, és valljuk be őszintén, ezek érdekelnek minket elsősorban, nem a furmányos történet. Más miatt nem lehet bántani a filmet, a már említett időhúzáson kívül. Pontosan tudod, hogy meg akarod-e nézni vagy sem. Többet nem ad, mint az első rész, de igazából el se vesz semmit. Az „üzenet” pontosan ugyanaz, „egységben az erő, az otthon ott van, ahol te és a szeretteid”. A nosztalgiafaktor ki van maxolva, sok utalás van elrejtve (illetve az arcunkba tolva) a filmben, a régi motorosok versenyezhetnek, mennyit vesznek észre (nem kevés kikacsintás van a kultzombifilmekre is). Az új szereplők közül se mindenki egy borzalmas bokaficam. A trailerben is feltűnő szőke lány nyelvi anomáliái néhol bámulatosan jól sikerültek. Szinkronnal láttam, eredetiben tán még jobb lehet, de meg kell hagyni, a szinkron kitett magáért. Igaz, ilyen nyelvi finomságokban mindig jók voltunk.

Ez a film olyan, mint a főgonoszai. Feltámadt a tettetett halálból, és élőholtként veti rá magát a nézőire, akik jó előre felkészültek már az ütközetre, hisz tíz kerek évet vártak erre a második menetre. Én nagyon remélem, ha már a zombiknak se elég a duplázás, a rajongóknak se kell megelégednie vele, és érkezik előbb-utóbb, ha máskor nem, tíz év múlva, a harmadik lövés is. A folytatás nem okozott csalódást. Felemelt fővel, cowboy-kalapban állhat ki a világ elé, és harsoghatja: I’m back!

U.i.: Egyetlen tanács, ha az az ember vagy, aki a film végén a stáblista legördülése előtt fél pillanattal már az előtérben van, akkor vigyél magaddal egy kevés ragasztót és kend be vele az ülést még az elején. Nem érdemes egyből távozni.