Rosszak vagyunk, velejéig, immáron harmadszor
2019. október 25. írta: Boróka77

Rosszak vagyunk, velejéig, immáron harmadszor

A Disney Utódok-sorozata magyarországi megjelenés szerint október elején harmadik részével a végéhez ért, elvileg lezárták a történetszálat. A sorozat mindvégig megtartotta az első részben feltűnő betegségeit. A színészek igyekeznek minden tudásukat latba vetve szerethető karaktereket vászonra vinni, ezt több-kevesebb sikerrel teszik. Személyes problémám, hogy a főszereplő játékát kifejezetten irritálónak tartom, így a karaktert se tudtam soha megszeretni, ezt nézője válogatja. A legjobb alakítást Kristin Chenoweth mint Demóna hozta még az első részben, kár, hogy már akkor kiírták, és nem is tér sajnos vissza, pedig a harmadik részben bevallom, én vártam legalább a végére egy kis kikacsintást. Az énekhangok nem javultak a harmadik részre sem. Minden dalon érződik az erős „utómunka”, ezt a stílust már a japánok is feltalálták, Vocaloidnak hívják. A különbség, hogy keleti barátaink nem próbálják valódinak eladni. A poénok se fejlődtek. Minden karakter megmaradt a szokásos egylövetű vicceknél, pl.: „(a tükör) segít megtalálni dolgokat. Például a derékvonalamat.” ­– Utódok 1. Az effektek és a CGI változatlanul pocsék. Ez kimondottan Mal sárkánnyá változásánál a legszörnyűbb. Az Utódok 3 a felszín felett egy közel langyos Disney-mese, egy remek ötlettel, de lagymatag megvalósítással.

a poster to Descendants film, Disney style

A felszín alatt, ha jobban elmélázik rajta a fapados bölcsész, és hajlandó picit többet forgatni a látottakon azokat az előadásokon berozsdált agytekervényeket, akkor az Utódok 3 kiemelkedik elődei közül. Nem találta fel kerti törpére a cowboy-kalapot, de sikerült valami újat mutatnia. Három említendő apróság is van az alkotásban, és habár ezeket jól elrejtette a szokásos Disney-klisésír alá, de azért aki szemfüles, és hajlandó bányászcsákányt ragadni filmezéshez, kikaparhat pár drágakövet ebből a celluloidcsodából.

Az első, a mondanivaló: „Nem az határozza meg a lényünket, hogy honnan jöttünk, hogy milyen érzelmi/anyagi háttérrel rendelkezünk, hanem az, hogy mit teszünk ennek a háttérnek megfelelően vagy annak ellenére.” Meggyőződésem, hogy már az első rész is ugyanezt az üzenetet kívánta átadni a nézőinek, mindazonáltal nem sikerült neki. Az első rész kihámozható mondanivalója, hogy „az identitás választás kérdése”. Igen, választásról beszélünk, de az identitásunk nem megválasztjuk, hanem kialakítjuk. Az első rész végén az „én a jót választom”-jelenet butácska, bukdácsolós, balfék bétája csupán a harmadik rész végső monológjának. Ennek tükrében az első rész mottóját így módosítanám: „Az identitás nem választás kérdése, hanem választásaink/döntéseink következménye, lenyomata.” Sok mindenre hatásunk van kialakításánál, de vannak elemei, amikre édes kevés befolyásunk sincs.

A második, az önirónia: Már az első részben is tetten érhető egy halvány lenyomata a Disney önkritikájának. Például Szőke herceg fia buta, számító és megbízhatatlan. A harmadik rész ezzel szemben például egy teljes számot szentel annak, hogy kifigurázza a híres szülőgyilkoló attribútumot. Enyhe spoiler, de igazából már a trailer is lelőtte ezt: Mal és az apja, Hades duója közben Hades azt bizonygatja, hogy tulajdonképpen azzal adott meg mindent Malnek, hogy nem adott semmit. Tehát azzal tette a történet főhősévé, hogy lényegében meghalt számára, hisz szülői halál nélkül nem válhat senki egy történet központi szereplőjévé. Mindamellett a tény mellett, hogy Mal egy szigeten élt vele születése óta, így bármikor találkozhattak volna, ez egy remek önfricska.

A harmadik, a dalok: Az énekesek nem lettek jobbak, de a dalok felépítése igen. A legjobban összerakott dal a „Queen of Mean”. Ahogy a karakter a dal folyamán szép lassan átcsúszik az őrületbe, és ezzel együtt a gonoszságba, a dallam is vált a dúr-akkordokból a moll felé. Emellett nem lehet szó nélkül hagyni, hogy a koreográfia igen ötletesre sikerült. A „One kiss” alatt Sofia Carson a szoba minden szegletét körbetoporzékolja, és amikor megkérdi a tükörtől, hogy „szeret vagy sem?”, az egyik kedvenc kis gag-jelenetem. A dalok ötletesek, hozzátesznek a cselekményhez (ezt az eddigi részekben nem mindig éreztem így), végre nem untam magam halálra és nem akartam főbe lőni magam minden egyes dalbetét alatt.

Összefoglalva az Utódok 3 egy elég jó lezárása a sorozatnak. Messze a legjobb és legélvezhetőbb darabja a szériának. Nem feltétlen szükséges az elődök pontos ismerete, így akkor is megnézhető, ha azokat nem is láttuk.

U. i.: két kérdésem maradt csupán. Ha Demóna gyíkká változott, és őt Mal a szobájában tartja, akkor miért fut a végén a többiekkel a szigetre, hogy megnézze, hiányzik-e neki? Lehet, ez csak nekem volt fura. Vagy lemaradtam valamiről? Esetleg visszavitte a szigetre a második rész alatt?
A másik, Hades komolyan ilyen kevés szerepet kapott? Én elviseltem volna belőle többet is.

A bejegyzés trackback címe:

https://pihenosarok.blog.hu/api/trackback/id/tr4315263112

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása