Gyerekkorom óta gyűjtöm a gombokat. Minden gomb más történetet mesél el. Néha csak kiveszek egyet a dobozomból – mert díszes dobozban gyűjtöm őket – és hallgatom, mit mesélnek. Egyszer egy nagy, fekete fagomb azt mesélte, egy sokat látott öregasszony nehéz télikabátját díszítette. Számos éven át kitartott mellette, együtt vészelték át a zimankókat, míg egy nap a buszon utazva egy suhanc sodródott gazdája mellé. Átlagos gyerek volt, meg se jegyezte volna, ha a fiú a kabátról le nem csavarta volna őt. Se szó, se paplan – ő mondta így, paplan – megragadta a tömött buszon, a megállónál leugrott, és szegény gombot a földre dobva továbbállt. Tudom, ez a történet szemenszedett szertelenségnek hangzik, de ha mondom, pontosan így mesélte a fenséges fagomb.

Máskor egy blúznak piros műanyaggombja azt csicseregte, ő tehet arról, hogy volt gazdája a párját meglelte. Történetesen ő úgy szakadt le, hogy egy férfi szatyra gondatlanul köré csavarodott, és mikor a férfi megmozdult, a kis gombot megrántotta. A gomb sebesen kilőtt, és hogy volt, hogy nem, a férfit egyenest homlokon lőtte. Volt ott nevetés, kacaj és ébredő szerelem. Így lett a piros gomb Ámor dárdája – tudom, Ámornak nyila volt, de a kis gomb ragaszkodott a dárdához, furcsák ezek a gombok. Pontosan kell követni a meséjüket.

Egy alkalommal kockás gombbal társalogtam. Nem holmi ingről vagy blúzról került a földre, egy skót szoknyát tartott össze. Gazdája minden egyes nap ebben a kiltben – így hívják a skótok ruháját, nekik véletlenül se mondjátok, hogy szoknya, ha jót akartok – feszített és dudájával járta a városokat. Az emberek fintorogva nézték a kiltes férfit, de végül egész megkedvelték. Büszke is volt a kockás gomb gazdájára. Sajnos ez a büszkeség se tarthatott örökké. Az évek száma és a gazda is terebélyesedtek, csak szegény kilt nem lett egy centivel se szélesebb. Ki is pocakolta a gazda a szoknyát. Egy nap, mikor a városban zenélt, épp egy kis tánccal kísérte a muzsikát, mikor a gomb megfeszült, és leszakadt. Szegény gazda, a kilt azonnal lecsúszott róla, a tömeg pedig jól kinevette. Mutogattak, videóztak, jahj, hogy szégyellte magát a kis gomb, egészen belevörösödött – pedig eredetileg barna volt –, hisz ő okozta ezt a szégyent a gazdának. Ha kicsit tovább kitartott volna, ez a mese se született volna.

Kevésbé mulatságos történetet is hallottam. Egy sárga, rózsaalakú gomb osztotta meg velem, miként tépték le gazdája blúzáról. Egy este sötétben indultak haza, nem tettek kitérőt, a baj mégis elérte őket. Egy férfi ugrott elő a sarokból, a gomb gazdáját a földre taszította. Hiába vergődött alatta a lány, támadója hatalmas volt hozzá képest, hát még a gombocskához képest. A férfi a lány száját szorosan befogta, másik kezével megragadta a blúzt és heves mozdulattal letépte. Ekkor szakadt le a kis gomb. A történetet sose mesélte tovább. Nem tudom, hogy nem akarta, vagy nem tudta, nem faggatok gombokat. Maguktól mesélnek nekem, nem gombnyomásra. Ha faggatnám őket, még azt gondolnátok, hamisak a történetek. Kényszer alatt gyakran mond az ember fia – gombja – sületlenségeket.