Ugyan május nem az írás hónapja, úgy gondoltam, nem akadályoz meg minket semmi, hogy mégis azzá tegyük. Összegyűjtöttem egy–egy feladatot május minden napjára, amit a vállalkozó szelleműek megoldhatnak. Nem kell félni, a feladatokhoz nincs szükség se a gömb felületének kiszámítási képletére, se történelmi események órára pontos ismeretére. Csak tollra, papírra (esetleg ezek kiválthatók elektronikus kütyüvel) és a fantáziátokra lesz szükségetek. Minden feladat után megmutatok egy alternatívát, az én megoldásomat. Érdemes először rövidebb írásokkal kezdeni, de ha pont egy kisregény hullámát indítja el a papírodon az adott feladat, ne fogd vissza!
Írj át egy mesét a főgonosz nézőpontjából.
Egy animáció margójára
(nem +18-as írás, de van benne vér)
Csak egy lány volt az erdő széléről, mégis többet ért nekem mindennél. Vörös köpenyben sétált a rengetegben és dalolt. Olyan mesésen énekelt, hogy a madarak is elhűlve hallgatták csilingelő hangját. Virágot szedett az út mentén és folyton ment valahová. Nem tudtam hova megy, csak azt, hogy merről érkezik és merre tart. Nevét nem ismerve magam adtam neki hozzá illő nevet, továbbiakban is eképpen emlegetem, ő lett az én kis Piroskám.
Sose beszéltem vele, nem mertem megszólítani, csak figyeltem őt egy bokor rejtekéből. Most azon tanakodtok, – ugye tegezhetlek titeket? – ki is vagyok én itt a bokor alján? Sok mindennek hívtak már az évek során, de én magam csak egy kis falkavesztett féregnek vallanám, semmi több.
Egy nap Piroska korábban érkezett, mint általában. Egy fa tövében álltam és rettenetesen féltem, hogy ha megmozdulok, észrevesz. Lélegzet visszatartva támasztottam a törzset, de mind hiába. A nap leleplezett. Árnyékom kikúszott az útra halálra rémítve a lányt. Hangos kiáltás után rohanni kezdett egyenesen az erdő sűrűjébe. Én utána eredtem. Csak megnyugtatni akartam, mégis csak futott-futott és kiabált, még csak hátra se nézett, én pedig képtelen voltam utolérni. Öt perc telt el vagy tizenöt, nem tudom, de egyszer csak egy férfi hangja ütötte meg a fülem. Piroska egyenesen belerohant félelmében. Azon nyomban bebújtam a magas bozótba.
– Mi történt kedves? – kérdezte a férfi.
– E…e…egy szörny! Láttam egy szörnyet!
– Hol van, mutasd meg!
Piroska sarkon fordult és felém vette az irányt, bár szerintem nem tudta, hogy ott lapultam. Ekkor élesen csillant valami a napfényben. A férfi egy hegyes tárgyat emelt a lány fölé, arcára groteszk mosoly ült. Piroska csak az árnyékot láthatta, de reagálni nem tudott. Nem gondolkodtam, csak elugrottam. Elsuhantam a lány mellett fellökve őt, megragadtam a férfi csuklóját és a földre tepertem. Szemem őrjöngő lángja tükröződött vissza az ő rémület tekintetével keveredve. De már késő volt, testemet elöltötte az adrenalin, leállni már nem tudtam. Sötétség borult elmémre. Legközelebb halott szemek bámultak vissza rám. A férfi nyakán a kitépett erek vörösen lüktettek, a szám megtelt fémes ízével. Felálltam és Piroskára néztem. Rémülten ült a földön és csak nézett meredten. Egy végtelen pillanatig fonódott egymásba tekintetünk, végül megfordultam és az erdő fele vettem az irányt. Ekkor meleg ujjak fonódtak csuklómra és óvatosan maguk felé húztak. A lány angyali mosollyal állt előttem, levette piros köpenyét és letörölte vele számról a vért.
– Köszönöm! – szólt kedvesen, majd visszasétált az útra. Többé nem jött az erdőbe.
