A retro játékstílus kedvelőjeként többször futottam már abba a problémába, hogy régi szerelmeimet nem tudtam elindítani újabb gépeken. Tudom, emulátor megoldja a problémát, de néha egy dosbox beállítása olyan energiák mozgósítására kényszerít, amik felhasználása után magára a játékra már nem marad erőm. Másfelől az én készülékem például kicsit más hangzást generál, mint az öreg klasszikus, ami a fejemben dübörög (nem tagadom, nem vagyok infó zseni, lehet elrontok valamit). Ez számomra rombolja a játékélményt, és így nincs is kedvem már a régi harcosokat elővenni.
A problémát kiküszöbölendő elkezdtem az „új” játékok között kutakodni, és számos olyan alkotásra bukkantam, amik hozzák a retro hangulatot, mégis új ötletekkel, gyönyörű látvánnyal és izgalmas játékmenettel operálnak – emellett nincs szükség az emulátorra.
Cuphead:
A játék 2017-ben jelent meg több platformra, közöttük PC-re, amivel most foglalkozom. Lényegében két főbb pályatípus található a játékban; az úgy nevezett „run and gun” pályák, ahol megyünk előre egy platformer pályán, és mindent lelövünk, ami csak szembe jön velünk, kinő a lábunk alatt vagy a fejünkre próbál esni, remélhetőleg azelőtt, hogy megölne minket, és visszaküldene a pályaválasztó térre. A másik a „boss fights” típus, ahol a cél minél hamarabb kiismerni és eliminálni az ellenséget. Kiegészítőként találunk a boss harcokhoz hasonlatos pályákat, ahol szellemeket kell felszabadítanunk.
Karakterválasztásnál nem kell a bőség zavarától tartanunk, két pohárfejű suhanc áll a rendelkezésünkre. Szerencsére, ha már amúgy is ketten vannak, akár egyszerre is harcba szállhatnak az ellenséggel. Ha rendelkezünk két kontrollerrel, semmi akadálya, hogy barátunkkal vállvetve kezdjünk bele a kicsit nehezített pályák abszolválásába. Ha nem áll rendelkezésünkre humán erőforrás, akkor marad a single player mód, de izgalomban akkor se kell hiányt szenvednünk.
A történet nincs túlbonyolítva, mégis egy kellemes keretet ad a játéknak. Elkockáztuk a lelkünket egy kaszinóban és most az ördög zsoldosaiként kell hasonszőrű lelkeket gyűjtenünk. Kicsit nyomasztóan hangzik, de higgyétek el, egyáltalán nem az. A látványvilág tökéletesen kiegyensúlyozza a borongós történetet. Néhány pályán csak álltam és néztem a magával ragadó hátteret, az ötletes főellenség dizájnokat, a kisebb idegesítő virág-fejű szörnyeket, egyszóval a látvány zseniális. Tökéletesen teremti meg a retro légkört, mégis újragondolja és modern köntösbe önti azt.
A zene külön kiemelendő. A háttérben kellemes jazz szól, minden boss alatt más szám örvendeztet minket, sőt igazából minden pályán eredeti számmal találkozunk. Nem fogunk ráunni egykönnyen.
A retro hangulathoz hozzátartozik még a kihívás. Nos, a Cuphead ezen a téren is remekel. A boss-harcoknál két nehézségi szintből választhatunk (nagy piros pont, a kettő között tényleges különbség van), de bármelyik mellett döntünk, biztos, hogy sok elhalálozásban lesz részünk. A játék azonban nem lett igazságtalanul és frusztrálóan nehéz. Miután sikerül legyőzni egy főellenséget, végigvinni egy futkosós pályát sose marad el az öröm.
Akik szeretik a kihívást, nem riadnak vissza egy 2D-s akció-platformertől, azok tegyenek vele egy próbát, viszont akik szerették régen a Super Marioval saját idegeiket borzolni, szerintem kötelező darab.
