Az első nap egy új helyen senkinek se könnyű. Nincs ez másként az egyetemekkel sem. Nem ismered az épületet, a tanárokat, még a saját órarendedet se teljesen abszolváltad, így kész káosszal a sarkadban vágsz neki az első megmérettetéseknek. Ugyan ez se ma volt már, de megörökítettem a saját első napomat az egyetemen. Fogadjátok szeretettel!
Szeptember 1.
Végre eljött a nagy nap, egész éjjel alig aludtam, de csak eljött a reggel. Megszólalt a telefonomon az ébresztő ismerős, enyhén idegtépő emlékeket idéző csengőhangja, azt jelezte, ideje felébredni. Nagy terveket szövögetve, bár kicsit álmosan keltem fel puha ágyikómból, miközben bámultam ki a napo.... hova lett a nap? Esett... mit esett? ZUHOGOTT az eső!!!!! De úgy, mintha dézsából öntenék!!!
Nah, csak rávettem magam (egy fagyott halrudacskát megszégyenítő tempóban), hogy még aznap elinduljak átöltözni (itt több teljesen haszontalan részletet kihagynék a leírásból, hogy ne borzoljam a kedélyeket)
Reggeli: pipa
Kávé: pipa
Stb: pipa.... még mindig zuhogott!
Első óra 10-től 11:30-ig tartott, Magyar Nyelvi bevezető volt a címe az ETR szerint. (istenem, még amikor ETR volt és nem szipókáztunk a csodálatos NEPTUN rendszerrel, nem értékeltem eléggé! - szerzői kommentár) Az órarendem szerint egy "D" számozású épületet kerestem. A Pécsi Egyetemen a tudatlanok számára ez az épület becsapós lehet, ugyanis tulajdonképpen kettő van belőle. Fel kell baktatni a főépület mellett a hegyre, de amit elsőre megpillantasz a keresett jellel ellátva az csapda. Mai napig nem tudom, konkrétan milyen épület az. Aznap bementem, az első ami feltűnt, hogy nekem az 5. lenne órám, de az épület jó ha 3-al rendelkezett. Kis keringőzés után kiverekedtem magam az ajtón és ismét a hegynek vettem az irányt. Nem messze ráleltem végre a "D" épület valahol a mennyekben lévő emeletének tudom is én hányadik pokolban képződött termére. Szuper vagyok, gondoltam. Egy cetli fogadott az ajtón. : "Az xy kurzus, a mai nap (szept. 1) elmarad" Hm, kimondottan örültem, hogy ezt csak a toronymászós túrám után tudtam meg. Hát nem érek én annyit, hogy ezt a tanár legalább e-mailben közölte volna, ha már személyesen nem kopogott be az ajtómon, bár igazán vicces jelenet lett volna, amikor a tanár úr megjelenik szerény hajlékom tornácán *rápillant az órarendre* khm… tanárnő. Már csak azért is, mert a városban nehéz tornácos lakásban lakni a panelrengetegben. Tehát hobbiból battyogtam fel a teremhez, hogy ezt a fontos információt magamévá tegyem. Ha már amúgy is bent voltam az egyetemen a puha ágyikóm helyett a hirtelen támadt szabadidőmben elnyargaltam a könyvtárba bejelentkezni.
A könyvtárat már könnyebben megtaláltam (szerencsére ki volt írva merre van). Túl szép volt, hogy igaz legyen. A beiratkozásnál, mivel hivatalos diákim még nem volt, így egy csomó papírt ki kellett töltögetni és valami ideiglenes plasztik kártyát kaptam. Időm ugyan volt, mint fekete pénteken vásárló, de nem akartam az egész napot ott tölteni.
Végre elérkezett a következő kurzus ideje, Szemantika I. (Ezek szerint több is volt? Akár ciki, akár nem, most nem emlékszem, hogy volt-e azóta Szemantika II. kurzusom - szerzői kommentár)
Csodálatos neve volt a kurzusnak, bár halvány kék kerti káposztám se volt, hogy mit fogunk tanulni rajta. A tanár kimondottan rendesnek tűnt. Biztató jelnek vettem, reményeim fellobbantak. Apró anekdotákkal dobta fel az órát. Had hozzak egy példát: "A nyelvi szemantika (levegővétel) és a felcsúti stadion elrendezését nézzék meg! Almafa, almafa, almafa, kerítés és bumm stadion!" Számos hasonló szösszenet hangzott el az órán. Így azért kellemesebb volt a száraz tananyag is.
Ezután elbaktattunk a csoporttársakkal a következő órára... mire is... ja, igen, Irodalomtudományi proszemináriumra (még a címét is napokig tanultam kimondani). Nyugis, legfőképpen elméleti órának ígérkezett, csak előreláthatólag is sokat kellett olvasni rá. Az nem lehet akadály, gondoltam (akkor még nem sejtettem semmit, üdv Világirodalom! - szerzői kommentár).
Elérkezett az utolsó kurzus. Majdnem elkéstem, mire megtaláltam a "C" épületet. Teljesen logikátlanul vannak számozva ezek az épületek. Ember legyen a pantallóján, aki kiigazodik itt. Például a főépület az "A", eddig tiszta sor, de a vele egybe épített rész már nem a "B", mint várnánk, hanem az "E". A "B" épület nem is ugyan abban a tömbben van, mint az "A". De ezt félretéve... csak rátaláltam a helyes épület megfelelő termére. A kurzus sokáig tartott és kaptunk egy vastag kötelezőt is, amiből a vizsgára kellett készülni. Jobban nem is zárulhatott volna a nap.
Végül is annyira nem volt katasztrofális az első nap, párszor eltévedtem, de ez hanyagolható nehézség.
Zárásul pár bölcsész életigazsággal, gondolattal zárnám az összefoglalót, amit tanáraim osztottak meg velünk, vagy saját tapasztalataim mondatják velem:
A bölcsész úgy használja a szakzsargont, mint Harry a varázsigéket. Egy kacifántosra sikeredett mondattal könnyen elérhetjük, hogy ne merjenek logikai levezetésünkbe belekötni. A költő leül a sarokba és köszöni jól van. A kritikus pedig olyan, mint a magyar narancs, kicsit savanyú, de a miénk.
Tévhit, hogy Petőfi egyik kezében verssel, másikban tollal vonult csatába. Petőfit a romantikus tüdővész vitte el.
Madáchnak tipikusan pesszimista magyar bajusza volt. (ugyan nem bizonyított, de szerintem Mikszáthnak is).
Egy könyv lehet zseniális kuszaság, de egyben kuszaságában zseniális.
A szerzők sose veszik figyelembe, hogy más dolgunk is lenne, mint az ő könyvüket olvasni, ne hagyjuk nyerni őket.
Gyakran előfordul, hogy maga a tanár se tudja mikor van pontosan az óra (olykor a NEPTUN-nak se szabad hinni). Lehetett tegnap, lehet holnap, de kiderülhet a délután közepén érkezett rendszerüzenetből (ha van oly kegyes a NEPTUN és elküldi), hogy ma délelőtt volt. Vannak esetek, amikor egyszerűen el kell engedni a dolgot.
"Mindenki PÉCSI akar lenni!"
