Egy könyv olvasása után sok gondolat marad az ember fejében. Néhányan beszélgetnek róla vagy egymagukban morfondíroznak a felmerült kérdéseken. Én most egy novellába öntöttem az érzést, amelyet Milbacher Róbert Szűz Mária jegyese (https://moly.hu/konyvek/milbacher-robert-szuz-maria-jegyese) című alkotása hagyott bennem.

[Pista bácsi furcsa reggele]

Meg kell hogy mondjam, a Pista bácsi tett már korábban is furcsa dolgokat. Egyik reggel meztelenül botorkált haza a feleségéhez, csak úgy, ádámcsupaszon, kilátszott neki mindene. Mondjuk, hideg volt aznap reggel, legalább a tökéből kevesebb látszott neki. Hozzá kell tenni, a Pista elég részeg is volt aznap reggel, ahogy minden más reggelen is az. Igazából ez nem is volt furcsa eset, tán a meztelensége se volt furcsa. De egy nap azt mesélte a Jóska, és a Jóska igen tájékozott férfiú volt, meg jól ismerte a Pistát, hogy a Pista egyik reggel nem haza, hanem a temetőbe vánszorgott. No, nem is ez volt a furcsa, hanem az, ami a kezében volt. Egy nagy zsákot vonszolt maga után. Fekete kukászsák volt, azt mondta a Jóska, ő maga ugyan nem látta, de szavát adta, hogy az volt a Pista kezében. Egyenesen a dögkúthoz cipelte, ami nagy teljesítmény volt, mivel Pista bácsi kibaszottul be tudott rúgni, és olyankor az egyenes közlekedés nem tartozott az erősségei közé, de odajutott a kúthoz. Csak akkor bontotta ki a zsákot. Rettenetesen büdös volt, azt mondta a Jóska, epeszaggatóan büdös volt a zsák, vagy az, ami benne volt. Mikor a Jóska mesélte a Pista furcsa reggelét, itt röhögni kezdett. Nem szokott a Jóska csak úgy röhögni, guvadt szemmel figyeltem, mit mondhat ez után, mi az, amit a Jóska érdemesnek talál a röhögésre. Úgy folytatta, még mindig röhögve, hogy a kukászsákba nem volt más, csak egy döglött kutya. Ez azért volt furcsának mondható, mert a Pistának egy szál kutyája se volt életében, nem hogy egy döglött példánya. Nem is az ő kutyája volt, hanem a Marcsikáé, azt mondta a Jóska. Amúgy a Marcsika rendes egy öregasszony volt. Süket volt, mint egy ágyú, az a hír járta, hogy csakugyan egy ágyú süketítette meg még a világháború idején. Hogy mit keresett a Marcsika pont egy ágyú mellett a háborúban, azt senki sem tudta, az tény, hogy süket volt. Naphosszat a járókeretén csüngve közlekedett múmiákat megszégyenítő tempóban, de ha kertészkedni kezdett, megváltozott. Kertészkedés közben volt csak a Marcsika elemében. Eldobta a járókeretet és villámgyorsan kikapálta a gyomot, így dolgozott a Marcsika a kertben. Nem számított, hogy süket volt a Marcsika. Kertészkedni tudott. Volt neki egy kis kutyája. Megátalkodott egy dög volt. Naphosszat ugatott, vonyított, mindenkit zavart a faluban. Mert hogy a falu másik végén is hallották a Marcsika borzalmas kutyáját. Mindenki hallotta, csak a Marcsika nem, mert megsüketítette a világháborús ágyú. Na, szóval ez a kutya volt a Pista zsákjában. Hogy miként került bele, azt még a Jóska se tudta, de szavát adta, hogy csakugyan az a kutya volt a zsákban. Akkor már nem ugatott olyan megátalkodottan, ott, a Pista zsákjában. Barátságosabb is volt így a kutya, mesélte a Jóska, sokkal elviselhetőbb volt döglében, mint éltében. Ezen röhögött a Jóska, hogy döglötten jobban szerette a Marcsika kutyáját. Marcsikát nem kérdeztem meg róla, de szerintem neki mindegy volt, melyik állapotban látta. Bár döglötten nem láthatta, mert a Pista zsákjában volt. A Pista beleborította a Marcsika kutyáját a dögkútba, és csak ezután ment haza. Ezért volt furcsa a Pista bácsi reggele, mert kutyával ment a temetőbe. Mondjuk az is lehet, hogy a Pista zsákjában sörösüvegek voltak, és Pista volt olyan dögletesen büdös a temérdek hányadéktól, amit magára okádott az éjszaka, de Jóska megesküdött, hogy minden pontosan úgy volt, ahogy ő elbeszélte, mert a Pista ezt így mesélte el neki. Ha a Pista elmesélt valamit, ami vele történt meg, akkor annak csakugyan úgy kellett megesnie, hát Pista ott volt, látta, mi történt, hisz vele esett meg az eset. Azóta nem zavarja a Marcsika megátalkodott kutyája a falut, bár azóta Marcsika se él a faluban, ő is kint van a temetőben.