Szíved ott áll hontalan                                      Borús vagy, sőt kicsit félsz,
Számolatlan gondja van,                                  Titokban csak esélyt kérsz.
Mégis bátor hősként melléd áll a bajban.         A vágyott világ éppen tenyeredben ül, nézd!
Nehéz ködben el ne vessz,                              Hogy ezer felhőn szállsz ma át
Bízni kell, az sínre tesz.                                    És kizárt az, hogy feladnád.
Szíved győztes hittel célba ér és hős lesz.      Érzed nincs több kérdés, éles fényár vár rád.
(oh oh… oh oh…)                                             (hoooh ohhh…)
Érzem már mosolyog a fény.                             Álmodból lehet valóság.
Hiszem, hogy közeleg a cél.                              Csupa öröm vár majd rád.
Csak önmagadban bíz az mentőmellény.           Csak önts a földre fényt, na és színezd is át.
Hidd el csoda, ami vár,                                       Hidd el csoda, ami vár,
Hisz a szíved mélyén már                                  Hisz a szíved mélyén már
(oh oh oh ooooh)                                               (oooh.. oooohh)
Ott egy fénylő sztár.                                          Ott egy fénylő sztár!
                                                                          (oooooh!!!)
                                                                           Itt egy fénylő sztár!
                                                //Barbie – Csillagok között: Fénylő sztárnak születtünk (2017)//
               (a szöveget én írtam ki hallás után, apróbb hibák, félrehallások szerepelhetnek benne)

A költészet napja alakalmából egy nem hétköznapi verset kívántam nagyító alá helyezni. Választásom a Barbie- univerzum szövegeire esett. Először egy vicces és egyben szánalmas szöveget akartam hozni, de kutatás közben belebotlottam a 2017-es Barbie – Csillagok között című filmbe, azon belül is a főcímdalba. Meghallgattam egyszer, kétszer, majd azon kaptam magam, hogy a fülbemászó dallamon túllépve a szöveget kezdtem ízlelgetni. 

A dal tulajdonképpen két versszakból áll. Mindkét versszak üzenete azonos: „Ne félj önmagad lenni!” Nem tagadom, kicsit szépségkirálynős „világbékét!”-üzenetnek hangzik, de árnyaltabb, mint gondolnánk. Nem térek ki minden apró szócskára a szövegben, hisz nem huszonpár oldalas szakdolgozatot akarok írni, de pár apró részletet érdemes kiemelni, és a bölcsészi boncasztalra helyezni. 

„Szíved ott áll hontalan.” – Mindenki életében eljön az idő, amikor keresi önmagát. Bármennyire egyértelműnek tűnik, de önmagunkat gyakran a környezetünkben keressük, és szívünket hontalannak érezzük. A szöveg pont arról próbál meggyőzni, hogy ezt a valakit nem kint, hanem magunkon belül, a szívünkben kell keresnünk.
„A vágyott világ éppen a tenyeredben ül, nézd!” – Tán kicsit fura megfogalmazás, de egyszerűen arra kíván rávezetni a szöveg, amit már a jó öregek is megmondtak: mindenki a maga sikere kovácsa. Tenned kell, hogy elérd a célodat, hisz az eredmény nem hullhat az öledbe varázsütésre. (Hacsak nem te vagy Barbie, de ez más asztalra tartozik.)
„Csak önts a földre fényt, na és színezd is át.” – Minden, amit tanulunk, tapasztalunk vagy átérzünk, fényként él bennünk tovább. Ha a világgal is megosztjuk ezt a fényt, akkor már nem az eredetit adjuk át, hanem azt az egyedi (színezett) fényt, amely az egyéniségünk és tapasztalatunk keverékéből született meg. Minél többen osztjuk meg ezt a fényt, annál színesebb és boldogabb lesz a világ.

Az első versszakban több olyan szó szerepel, ami a földhöz köt, nem hagy szárnyalni. Ettől a lírai én boldogtalan és zavarodott. A második részre viszont ezek a kötöttségek felszabadulnak, szárnyalni kezd és a keresett én is felszabadul.

Természetesen hibái is vannak a szövegnek. A lírai én nem tudja eldönteni, hogy önmagához vagy az olvasójához beszéljen (ez esetleg fordítási hiba is lehet), emellett néhol elég furcsa képeket alkalmaz. Személyes kedvencem a „Bízni kell, az sínre tesz.” sor. Nagyon remélem, hogy nem József Attilás-an képzeli a szerző. Bár a mentőmellény beúszása egy fent-lent párokkal applikáló, jószerivel égi képeket alkalmazó műbe is érdekes. Néhol meg a kitöltő hümmögés karácsonyi mikulásindulónak hangzik (hohohóóó!!). Ez nem maga a szöveg hibája, és igazán az énekesnek se lehet felróni, mert szép és tiszta az ének végig.

Összességében egy elég jó alkotásról beszélhetünk, a Barbie-művekhez képest mindenképpen kiemelkedő színfolt. A mesét is megnéztem. Átlagos alkotás pár jó ötlettel fűszerezve. Akad benne olyan poén, amit igazán csak a szülők fognak értékelni, így nem unják halálra magukat, amikor leülnek a gyerekkel megnézni a mesét. Nem lőnék le semmit, ha van kedvetek, nézzétek meg. Egyetlen megbocsáthatatlan van… a vége! Nem részletezném, nem nézhetetlen tőle az alkotás, de kimondottan ront rajta.